2011. szeptember 05. hétfő, 09:50
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Gaál Bence megújítja a megyei játékvezető-ellenőrzést

Gaál Bence bizakodva tekint a jövőbe Gaál Bence bizakodva tekint a jövőbe Máté Attila

Mint arról már korábban beszámoltunk, július 1-jével új összetételű elnökség irányítja a Pest megyei labdarúgó játékvezetők szakmai munkáját. Rövid sorozatunk első cikkében a játékvezető ellenőrök újonnan kinevezett vezetőjét, Gaál Bencét kérdeztük meg terveiről, illetve a jövőbeni munkával kapcsolatos elképzelésekről.

A július végén lebonyolított edzőtáborban Gaál Bence elmondta, hogy számára nagy kihívást jelent az egyik legfelelősségteljesebb pozíció az új elnökségben. „A feladatot nem választottam, hanem kaptam. A fő koncepció munkánkban az utánpótlás megfelelő biztosítása, a tálentek felfedezése és kinevelése. Ehhez a munkát Hadnagy Leventével úgy osztottuk meg, hogy a toborzás, képzés feladatait ő látja el, míg az ellenőrzések megszervezését én vállaltam. Úgy gondoljuk, hogy ezzel megfelelően biztosítható a kiválasztott játékvezetők – általunk elvárt és szakmailag is igazolt – kellő számú és minőségű ellenőrzése” – mondat el munkájáról a szakvezető.

 

 

Az egységes célok megvalósításához természetesen szükséges az ellenőrökkel a folyamatos kommunikáció megléte és a visszaigazolások. Gaál Bence ezzel kapcsolatban is konkrét elképzelésekkel bír. „Minden ellenőrrel átbeszéltük az ellenőri keretrendszerünket, az elvárásokat. Mindenképpen szükséges, hogy egységesítsük az ellenőrzéseket is, mindenki azonos szempontok alapján, ugyanolyan súllyal ítélje meg az adott játékvezető működését, mert csak így tudjuk objektíven mérhetővé, és összehasonlíthatóvá tenni a teljesítményüket.  Fontos, hogy elérjük azt, hogy az ellenőri jelentések részletesek legyenek. Nem csak egy mondatos megállapításokat szeretnénk látni, hanem az a célunk, hogy a jelentés elolvasásakor szinte megelevenedjen előttünk a mérkőzés, pontosan lássuk, hogy az ellenőr mit tapasztalt. Szintén fontos, hogy ne csak a rosszat, a kritikát írják le, hanem a jó, kiemelésre méltó döntéseket, momentumokat is. Az ellenőr oktassa, képezze is a játékvezetőt, legyen kicsit pedagógus, ebben pedig a pozitív üzenetek igen fontosak. Nem az a cél, hogy a szívét-lelkét kitevő fiatalt a földbe döngöljük, ha hibázott, hanem az, hogy javítsuk a teljesítményét, hogy legközelebb jobb legyen.”

A megfelelő szintű szakmai munka megköveteli a kellő számú és minőségű ellenőr meglétét, amely ma még nem igazán biztosított a megyében. „A jelenlegi keret létszáma nem elégséges a kellő számú ellenőrzés elvégzéséhez. Tervezünk újabb ellenőröket bevonni a munkába, így több olyan régi, tapasztalt, jó játékvezetőt fogunk megkeresni, akik alkalmasak a feladatokra, és szívesen dolgoznak velünk együtt. A kritériumaink pedig egyszerűek, akiről úgy gondoljuk, hogy ebbe a keretbe belefér, megkeressük, és felkérjük a munkára.”

Gaál Bence az új szemlélet mellett már az operatív munkában is új módszereket szeretne bevezetni. „Az ellenőrök munkájának értékelése is komoly feladatot jelent. Ezért én minden jelentést elolvasok, értékelem, és csak azután teszem a játékvezetők számára is elérhetővé, ha azt minden részletében elfogadhatónak ítélem. Szerencsére eddig sem kellett túl sok jelentést visszaadnom, de az egységes kritériumok alkalmazása miatt fontos, hogy a jelentéseket folyamatosan kontrolláljuk. Ezen felül az ellenőrök eddig nem kaptak rendszeres visszajelzést munkájukról, így sok mindent maguktól kellett megoldaniuk. Nekem pedig az a célom, hogy segítve a munkájukat folyamatos minőségi javulást érjünk el ezen a téren is.”

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére