2011. június 30. csütörtök, 12:22
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Előzetesben a gyanúsított játékvezetők

S. Krisztiánt (k) kísérik a tárgyalóterembe a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) folyosóján. Hét embert vettek őrizetbe a nemzetközi bundabotrány kapcsán. S. Krisztiánt (k) kísérik a tárgyalóterembe a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) folyosóján. Hét embert vettek őrizetbe a nemzetközi bundabotrány kapcsán. MTI Fotó: Kovács Attila

A Pesti Központi Kerületi Bíróság közleménye szerint "a 2011. június 30-i végzésében a bűnszervezetben, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a K. Zoltán és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult büntetőügyben a szökés elrejtőzés veszélyére és a bizonyítási eljárás megnehezítésérnek veszélyére tekintettel elrendelte L. Kolos, Cs. János, S. Krisztián és M. Tamás László gyanúsítottak előzetes letartóztatását. A döntés értelmében az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb azonban 2011. július 30. napjáig tart. A végzés nem jogerős."

A bíróság végzése szerint figyelemmel a gyanúsításban szereplő bűncselekmények jellegére, a bűnszervezetre, a cselekmények körülményeire és kiemelkedő tárgyi súlyára, megalapozottan lehet tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének a hatóság elől, így az eljárási cselekményeken való jelenlétük csak a legszigorúbb kényszerintézkedéssel biztosítható. Továbbá, számos nyomozati cselekményt kell még elvégezni, így az eljárás jelen szakaszában attól is megalapozottan lehet tartani, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén meghiúsítanák vagy megnehezítenék a bizonyítási eljárás eredményességét.

A bíróság a fentiekre tekintettek rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére