2011. június 23. csütörtök, 21:33
Értékeld ezt a cikket
(6 szavazat)

Székely Ferenc az új megyei elnök

Székely Ferenc Székely Ferenc pmlszjb.hu archív/Máté Attila

Az MLSZ mai elnökségi ülésén kinevezték a megyei bizottságok vezetőit. Ennek értelmében a leköszönő Ádám Mihály helyett Székely Ferenc vezetheti a Pest megyei Játékvezető Bizottságot a jövőben.

Honlapunk információi szerint - melyet megerősített Benkő Tamás megyei igazgató is - az elnöki posztért Székely Ferenc mellett Varga András is pályázott. A hat fős elnökségtől Varga kettő, míg Székely négy támogató voksot kapott, és mivel a megyei igazgató is utóbbinak szavazott bizalmat, az MLSZ meghozott döntése teljes összhangban áll a megyei vezetés által megtett javaslattal.

A pmlszjb.hu tudomása szerint az új elnök munkáját Farkas Balázs, Oláh Gábor, Hadnagy Levente és Gaál Bence fogják segíteni, a küldő pedig továbbra is Baráth Zoltán irodavezető marad. A frissen kinevezett elnöknek és csapatának nem sok ideje lesz pihenni, mivel első komoly rutinfeladatuk a június 22-24-i megyei továbbképzés és edzőtábor lebonyolítása lesz, ahol minden bizonnyal vázolni fogják jövőbeni elképzeléseiket és terveiket a játékvezetők felé.

 

A cikk kommentálható az oldal alján!

Utolsó módosítás 2011. június 24. péntek, 10:55

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére