Beszélgetés Futó Tamással, a Spori-Szelet kétszeres díjazottjával

Futó Tamás csaknem másfél évtizedes játékvezetői karrierjében eddig akadtak szárnyaló időszakok és hullámvölgyek egyaránt. Mostanság újra az elismerések időszakát élheti meg, hiszen ebben az évben nem csupán a megye legjobb NB III-as játékvezetőjének választották, hanem egymás után másodszor kapta meg a Pest megyei Futball 7vége legjobb sípmesterének járó „Spori-Szelet” díjat is, amit a tornán résztvevő csapatok szavaztak meg számára, bizonyára nem érdemtelenül, hiszen a civilben nevelőtanárként dolgozó spori minden bizonnyal a csapatokkal is könnyen szót ért, nem csak a szertelen lurkókkal. E díjjal pedig kizárólag csak ő büszkélkedhet, hiszen a tavaly első alkalommal átadott trófea után idén a másodikat is „bezsebelte”.

 

- Mi lesz, ha jövőre harmadszor is elnyeri ezt az elismerést?

- Nem tudom, de biztosan kitalálok valamit. Talán varrok egy csillagot a mezemre, mint a bajnokságot nyerő csapatok…(nevet)

- Hogyan értékeli, hogy újra önt választották a legjobbnak?

- Nagy elismerés, és egyben igen nagy meglepetés is volt számomra, hiszen idén csupán egy hétvégén volt alkalmam működni a tornán. Ezért úgy gondolom, hogy ebben nem csak az ott nyújtott munkám van benne, hanem a nagypályán mutatott teljesítmény is. Mindenesetre örülök, nem tagadom.

- Ez a díj nem szakmai, hanem inkább szimpátia elismerés. Számít ez önnek?

- Az, hogy a csapatok részéről jött, mindenképpen felértékeli. Nálam rutinosabb és tapasztaltabb kollégák is értékelik, sőt Solymosi András szavait idézve „a csapatok kétszer nem tévedhetnek”, így mindenképpen úgy gondolom, hogy súlya van ennek az elismerésnek.

- Pedig szakmai téren sem kevés díjjal büszkélkedhet. Fel tudja sorolni, hogy eddig hol tart ezen a téren?

- A legnevesebb a Horváth Ákos-díj, ezen kívül voltam már a megyei első osztály, és idén pedig az NB III legjobb játékvezetője is.

- Melyik díját értékeli a legtöbbre?

- Ez egy érdekes kérdés… A legnagyobb megtiszteltetés mindenképpen a Horváth Ákos-díj volt, a két Spori-Szelet és az idei NB III-as elismerés pedig a lelkemnek tett nagyon jót, hiszen az utóbbi években azért nem minden ment simán a karrieremben…

- Ha jól tudom, adminisztrációs hibát vétett, és nem szakmait, amiért visszasorolták a kerettagságát.

- Igen, sajnos egy játékos játékengedélyével kapcsolatosan történt ez a „baki”, ami nem csak engem érintett, hanem még másik öt játékvezetőt. Ez a hiba akkor alaposan visszavetett, az NB III-as keretből a „megye kettőbe” kerültem vissza, és ne felejtsük el, hogy ez azzal járt, hogy a futsal NB I-es keretből is automatikusan kikerültem. Innen kellett újra felküzdenem magam, ami igen nagy megpróbáltatás volt, és nem egyszerű feladat. De ma már újra az NB III-ban és a futsal NB I-ben működhetek, és úgy gondolom, hogy ezért érdemes csinálni az embernek a dolgát. Mindig meg kell felelni a feladatoknak, és tisztességgel helyt kell állni. Így az eredmények sem maradhatnak el. Igaz, hogy az első Spori-Szelet díj is meglepetésként ért, hiszen tudom, hogy vannak nálam jobbak. Ezért különösen fontos számomra, ha elismerik a teljesítményemet, de ez elsődlegesen nem a díjak és trófeák szintjén, hanem akár csak egy kézfogással a mérkőzések után.

- Az sem lehet véletlen, hogy kétszer megbízták a Pest megyei Szuperkupa döntőjének levezetésével?

- Pedig bármennyire is hihetetlen a második alkalom szerintem abszolút véletlen volt, de ezt már hagyjuk meg a történelem jótékony homályában.

- Mi lesz, ha harmadszor is megbízzák vele?

- Nem tudom. Talán valami díjat alapítok. (nevet) Vannak terveim, de nem ez foglalkoztat elsődlegesen.

- Már eddig is az egyik legrutinosabb játékvezetőként tartják számon a megyében. Hogyan értékeli a karrierjét, és milyen tervei vannak?

- Az első mérkőzésem 1999. augusztus 28-án vezettem, ami egy Acsa-Verőce körzeti ifimeccs volt a Váci körzetben. Azóta sok minden történt és sikerült felérnem a megyei játékvezetés csúcsára. A korom miatt, huszonkilenc évesen sajnos már nincs reményem a feljebb lépésre, így mindenképpen azt szeretném, ha minél magasabb szinten, minél több mérkőzésen tudjak működni, és megfelelni a szakma és a magam elvárásainak egyaránt. Szeretnék egy megbízható, stabil játékvezető maradni, egyszóval helytállni. Ehhez persze szükséges a megfelelő alázat, aztán a többit majd az élet úgyis meghozza.