2017. január 22. vasárnap, 17:06
Értékeld ezt a cikket
(1 Szavazat)

Megtartotta első ülését a kibővített Elnökség

Megtartotta első ülését a kibővített elnökség Megtartotta első ülését a kibővített elnökség CHEL SPORT Kft./Máté Attila

A 2016 november 25-i formális megalakulást követően január 20-án este tartotta első érdemi ülését az új tagokkal kibővített MLSZ PMI Játékvezető Bizottság Elnöksége. Az ülésen az új sportszakmai célok és stratégia jegyében részt vett Benkő Tamás megyei igazgató, és a társadalmi elnökségtől, annak határozata alapján "a jövőbeni szakmai munka közvetlen segítése, támogatása és felügyelete céljából" a JB mellé delegált Koloszár Krisztián NB III-as játékvezető-ellenőr, egykori NB III-as játékvezető.

Székely Ferenc elnök megnyitó beszédében felvázolta a bizottság jövőbeni feladatait, illetve ismertette azokat a kihívásokat és feladatokat, melyekkel a szakmai munka során az elnökségnek szembesülnie kell. Ezt követően Jakab Árpád a küldő albizottság 2016-os tevékenységéről tartott átfogó beszámolót. A sportszakember ismertette, hogy az egész év folyamán a korosztályos, utánpótlás és felnőtt férfi és női bajnokságokban összességében több mint hatezer mérkőzésre kellett játékvezetőket biztosítani. A nagy mérkőzésszámok miatt a küldőkre jelentős szervezési feladatok hárultak, mivel ezt a mérkőzésszámot egy nagyjából kétszáz fős kerettel kellett folyamatosan ellátni. Jakab beszámolójában kiemelte, hogy mindenképpen szükséges a toborzás és megtartás hatékonyságának növelése, mivel a mostani létszám mellett már jelentkeznek olyan létszámproblémák, amelyek komoly nehézségeket okozhatnak a későbbiekben az ország legnagyobb labdarúgó közösségének mérkőzésein.

Benkő Tamás igazgató hozzászólásában ismertette, hogy a megyei vezetés a társadalmi elnökség is átérzi az egyébként országos problémaként jelentkező létszámhiány veszélyeit, ezért elsődlegesen a frissen végzett játékvezetők megtartásában és motiválásában szeretnének azonnali eredményeket elérni. Ennek stratégiáját a közeli jövőben véglegesítenék, és remélhetőleg a 2016 őszén és 2017 tavaszán végzett új játékvezetők közül már legkevesebb negyven fővel hosszabb távon is számolhatunk, amely létszám jelentős segítséget jelenthet majd a bajnokságokban.

Az ellenőrök munkájáról Párkányi Botond tartott beszámolót, aki az őszi szezon kezdetétől látja el feladatait. A félév tapasztalatai alapján a tíz fős ellenőri keret munkáját értékelve elmondta, hogy az őszi fordulók során több mint kétszáz mérkőzésen volt ellenőr, amely 25%-kal több ellenőrzést jelent a tavaszhoz képest. Az ellenőrök leterheltségét mutatja, hogy átlagosan 23 mérkőzésellenőrzés jutott egy főre a tizenhat bajnoki héten. A szakmai munka értékelése során pedig örvendetes, hogy az ellenőrzések igazodnak az országos sztenderdekhez, és folyamatos egységesítést, javulást mutatnak.

Az éjszakába nyúló ülésen a továbbiakban meghatározták a megyei Talent-program második féléves feladatait, számba vették a működésüket felfüggesztő, valamint az újrakezdő és a más megyékből átjelentkező játékvezetőket, illetve megtették a keretmódosítási javaslatokat, melyek véglegesítésére a februári továbbképzés teszteredményinek és fizikai felmérésének eredményei alapján kerül majd sor. A megbeszélés végén Benkő Tamás és Koloszár Krisztián átadták a kinevezéseket azon tagoknak, akik az Igazgatóság évzáróján azokat nem tudták átvenni, majd a tagok az ügyrendnek megfelelően megválasztották a bizottság alelnökét. Ebben a minőségben újra Farkas Balázs kapott egyhangúlag bizalmat.

Az első ülés bezárása előtt az elnökség tagjai az ismert feladatok tekintetében megtették a szakterületek felosztását, így a 2020 június 30-ig regnáló testület az alábbi tagokat tudhatja magáénak:

Székely Ferenc, elnök

 

Farkas Balázs, alelnök, gazdasági és szervezési ügyek

 

Németh Ádám, oktatás

Hadnagy Levente, utánpótlás, talent program

 

Solymosi András, szervezési ügyek, utánpótlás


Jakab Árpád, játékvezető-küldés

 

Párkányi Botond, játékvezető-ellenőrzés

 

Richter Miklós, szervezési ügyek

 

Máté Attila, kommunikáció, információcsere, igazgatósági kapcsolatok

 

A Bizottság munkáját közvetlenül segítő szakemberek:

 

Bodor Marianna, JB irodavezető

 

Székely Ákos, jv-küldő

 

Liebhardt András, jv-küldő

 

Horváth Máté, oktatási és utánpótlásügyek

 

Utolsó módosítás 2017. január 22. vasárnap, 19:55

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére