2013. január 20. vasárnap, 20:42
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

A focibiro.hu megtalálta Benkő Tamást

Benkő Tamás, MLSZ Pest megyei igazgató Benkő Tamás, MLSZ Pest megyei igazgató pmlszjb.hu archív

A focibiro.hu független játékvezetői portál január 15-én olvasói levél alapján cikket közölt néhány Pest megyében nem rég fegyelmi eljárás alá vont játékvezetőről. (A cikk eredeti formájában itt elolvasható.) Az írásban többször is megemlítették Benkő Tamást, az MLSZ Pest megyei igazgatóját, összegzésképpen pedig kérdéseket vetettek fel vele szemben, amelyekben szakmai és etikai kifogások is körvonalazódtak a sportszakemberrel, valamint a Játékvezető Bizottsággal szemben is. A cikkben leírtak szerint ugyan nem egyszerű elérni, de sikerült megtalálniuk, így Benkő Tamás élt a felkínált lehetőséggel, és a honlapnak adott írásbeli válaszát az igazgató engedélyével, szó szerint adjuk most közre:

 

Tisztelt focibiro.hu szerkesztősége!

Mindenekelőtt örülök, hogy egy, a játékvezetőink – sajnálatos módon – szabályszegő magatartását követő megyei intézkedések kapcsán az érintett játékvezető(k) a nyilvánossághoz eljuttatott panaszával honlapjuk úgy foglalkozik, hogy az érem másik oldalára is kíváncsiak.

Köszönöm továbbá, hogy kérdéseiket néhány napja eljuttatták hozzám, valamint türelmükért is hálás vagyok, amit azok megválaszolásáig tanúsítottak.

Most – hogy végre ezzel a feladattal is foglalkozni tudtam – mélyedtem csak el honlapjuk idei, Pest megyei vonatkozású bejegyzéseiben. Szeretném előre jelezni, hogy a lenti téma kapcsán olvastam – sajnálatos módon – több olyan, az igazság legcsekélyebb morzsáját is nélkülöző szövegrészletet portáljukon, amelyekkel kapcsolatban hamarosan én keresem majd meg Önöket.

Végezetül lássuk honlapjuk hozzám intézett kérdéseit, és a történtek fényében általam azokra adható részletes válaszokat.

Válaszaim csak és kizárólag annak változtatás nélkül, szóról szóra történő közléséhez járulok hozzá.

Kérdés: - A megyei igazgató Benkő Tamás miért kezdeményezett fegyelmi eljárást a játékvezetőkkel kapcsolatban?

– Nem kezdeményeztem fegyelmi eljárást ebben az ügyben egyetlen játékvezetővel szemben sem. Fényképes bizonyítékokkal alátámasztott bejelentést kaptam, amelyet illetékessegből továbbítottam a Pest megyei Fegyelmi Bizottság és a Játékvezetői Bizottság részére.

Kérdés: - A Fegyelmi Bizottsági ülésen a JB elnöke, elnökségi tagja miért nem volt jelen, miért nem védte meg a játékvezetőit?

– Valószínűleg azért nem voltak jelen, mert nem kaptak idézést a fegyelmi tárgyalásra. Magam azt nem is tartottam volna szükségesnek, hiszen nem voltak érintettek ebben az ügyben, ők semmilyen fegyelmi vétséget – információim szerint – nem követtek el, és ennek még csak gyanúja sem merült fel velük kapcsolatban. Nem értem, miért és mitől kellett volna bárkinek is „megvédenie” a játékvezetőit? A játékvezető szabad akaratából cselekvésre képes önálló személy. Amikor engedély nélkül működtek játékvezetőként MLSZ-en kívüli sportrendezvényen, akkor sem volt mellettük egyetlen JB-vezető sem – sőt a probléma éppen azzal kezdődött, hogy még csak nem is kértek tőlük engedélyt erre… Ráadásul véleményem szerint az a fegyelmi vétség, amit elkövettek a szóban forgó játékvezetők, semmilyen szempontból nem „védhető”.

Kérdés: - Ki fellebbezte meg az FB. határozatát?

– Tudomásom szerint senki nem fellebbezte meg az elsőfokú fegyelmi bizottsági határozatot.

Kérdés: - Benkő Tamás miért nem vette fel a telefont?

– Mivel a kérdés meglehetősen általános, és így nem tudom, hogy egészen pontosan milyen időpontra vonatkozik, következésképpen a válaszom is csak az általánosság szintjén maradhat: olyankor nem veszem fel a telefont, amikor ebben akadályoztatva vagyok. Ilyen például az, amikor tárgyalok (ezen esetekben általában lenémítom a készüléket és ezért gyakorta nem is észlelem a hívást); amikor hivatalos elfoglaltságaim miatt egyszerűen képtelen vagyok fogadni egy-egy telefonhívást; amikor alszom. Egyébként amint tehetem, általában visszahívom azt, akinek a hívását nem tudtam fogadni. Ha ez mégsem történik meg (sajnos előfordul néha), az véletlenül, esetleg az időhiány, olykor – a folyamatos leterheltséggel magyarázható – enyhe feledékenység lehet az oka. (A focibiro.hu szerkesztőjének a cikkhez fűzött megjegyzésének – idézem: „(…) Itt meg kell jegyezni, hogy a focibiro.hu szerkesztősége korábban kereste Benkő Tamást, aki elsőre felvette a telefonját, igaz a hívó fél telefonszámát nem ismerte. (…)” – korrektségét ezúton is köszönöm, azzal a kiegészítésemmel, hogy egy telefonszám általam való ismertsége vagy nem ismertsége és aközött, hogy adott pillanatban éppen fogadni tudok-e egy bejövő hívást, nincs semmilyen összefüggés!)

Kérdés: - Milyen jogkörében tiltotta el a játékvezetőket a JB?

– Nincs a birtokomban információ a Pest megyei Játékvezetői Bizottság által hozott eltiltó döntésről. Úgy tudom – és erről egyébként tájékoztatást kaptam Székely Ferenc JB-elnöktől –, hogy a Játékvezetői Bizottság novemberi ülésén személyesen meghallgatta az érintett játékvezetőket, majd a testület úgy határozott, hogy a közeljövőben eltekint a foglalkoztatásuktól. Megjegyzem, szerintem ehhez minden joga és lehetősége megvan. Az, hogy valaki vizsgázott, érvényes sportorvosi igazolással, aktuálisan eredményes fizikai és elméleti szakmai vizsgával rendelkezik, és megbízási szerződésben is áll a területileg illetékes MLSZ-szervezeti egységgel, még nem garantál senki számára sem automatikus foglalkoztatást, vagyis küldést.

Kérdés: - Az MLSZ JB. felügyeleti jogkört gyakorolva vizsgálja-e az ügyet?

– Információm szerint valamelyik érintett játékvezető sporttárs tájékoztatta az MLSZ Játékvezetői Bizottságát a foglalkoztatásuk szüneteltetéséről, amelynek következményeként a JB-vezetés soron kívüli tájékoztatást kért Székely Ferenc megyei JB-elnöktől, aki ennek természetesen határidőre eleget is tett.

Kérdés: - A megyei igazgató a jogszabálysértő határozatot megsemmisítette-e?

– Ebben a témában nem tudok jogszabálysértő határozatról. Megjegyzem, ha ne adj’ Isten, született is volna ilyen, minden kétséget kizáróan „jogszabálysértő” határozat, és az még érvényben is volna, akkor se lenne jogosítványom egyszemélyben annak „megsemmisítésére”. Természetesen ugyanakkor hivatalból – és amúgy meggyőződésből és elhivatottságból is – mindent elkövetnék a jogbiztonság helyreállításáért. Kérem, amennyiben akár a Tisztelt Levélírónak, akár a Szerkesztőségnek tudomása van bármilyen jogszabálysértő Pest megyei határozatról, arról szíveskedjenek írásban haladéktalanul tájékoztatni engem a  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. címen.

Kérdés: - Ez az új eljárás a megyékben?

– A kérdést több oknál fogva sem tudom értelmezni, leginkább annak ugyancsak általános megfogalmazása miatt. Válaszolni így csak arra tudok, amit ez a kérdés nekem személy szerint jelent: nem tudom, hogy pontosan milyen eljárás folyik más megyékben, ismerve a megyei igazgató kollégáim felkészültségét és szakmai elhivatottságát, feltételezem, hogy mindenhol – legyen is szó bármilyen típusú eljárásról – a szabályoknak, előírásoknak, törvényeknek, szerződéseknek megfelelő, korrekt és átlátható ügyintézés folyik. Nem gondolom, hogy ebben a konkrét Pest megyei „játékvezetői ügyben” az illetékességből eljáró Fegyelmi Bizottság valamilyen korszakalkotó újdonsággal rukkolt volna elő, amely a futballverseny-szervezés történetébe utólag majd forradalmi jelentőségű példaként fog bekerülni, vagyis az „új eljárás” megfogalmazást nem tudom hová tenni. Azt viszont határozottan és örömmel üdvözlöm, hogy azon testület megyei szintű, a saját szakmájuk egyes területein korábban már bizonyított, és napjainkban is folyamatosan bizonyító vezetői, amelynek és akiknek a labdarúgás szabályainak minden körülmények közötti betartatása, a pártatlan ítélethozatal a hivatásuk és tevékenységük legfőbb célja, külön is foglalkoztak ezzel az üggyel.

Mert miről is van szó tulajdonképpen?

Néhány, a megyei berkekben közismert, az igazgatóság égisze alatt – sőt közülük akad, aki NB III-as szinten is –, annak megbízott sportszakembereként folyamatosan foglalkoztatott játékvezető, a Magyar Labdarúgó Szövetség hatályos szabályzatait vétkesen és bizonyítottan megszegte. Az egyértelmű, minden kétséget kizáró bizonyítékokat hozzám, mint az MLSZ megyei vezetőjéhez juttatták el, amelyeket én illetékességből továbbítottam a Fegyelmi Bizottsághoz és tájékoztatásként a Játékvezetői Bizottsághoz. Az FB elnöke – megjegyzem: korábbi NB-s játékvezető, egykori Pest megyei JB-elnök, az MLSZ FB volt tagja – ezek alapján fegyelmi eljárást indított. A fegyelmi tárgyaláson az idézésre megjelent érintett játékvezetők elismerték cselekedetüket, így nem is volt szükség a bizonyítékok bemutatására. Egyébként valószínűleg ezért fordulhatott elő az a sokat eláruló történet, amelyet most – ha már egyszer beszélnem kell a nyilvánosság előtt erről a számomra egyébként meglehetősen kellemetlen és büszkeségre éppen semmi okot nem adó ügyről… – elmesélek: a JB általi meghallgatásukat követő héten az egyik játékvezető előbb telefonon, majd személyesen is megkeresett az irodámban, és próbált méltányosságot elérni a saját maga számára. Előadta, hogy azon a mérkőzésen (egyébként nem csak egy találkozóról küldtek be felvételeket az illetőről…), ahol engedély nélkül működött, csak nézőként volt jelen a családjával, és csak közvetlenül a meccs előtt kérték fel szükség-játékvezetőnek. Erre megkérdeztem, hogy akkor nem is volt nála felszerelés és civil ruhában vezette le a találkozót? Kérdésemre azt felelte, hogy igen. Erre előkerestem az adott mérkőzésről hozzám beküldött fotókat a laptopomon, megmutattam neki párat, amelyek alapján közösen beazonosítottuk, hogy a szóban forgó meccsről van szó, majd mutattam neki olyan fotót is, amelyen saját maga szerepel a két csapat néhány játékosával – játékvezetői felszerelésben… Az illetőtől ezek után udvariasan elköszöntem, ő először még megpróbálta „bemártani” három kollégáját, mondván, elmondása szerint nyáron engedély nélkül vezettek egy NB-s felkészülési mérkőzést, majd szemlesütve távozott. (Két héttel később postai úton kaptam egy bejelentést, amelyhez csatolt fotón valóban szerepelt egy Pest megyei játékvezetői hármas egy NB II-es csapatunk edzőmeccsén; a kérdést haladéktalanul kivizsgáltattam, ám mivel a rendező klub által még a meccs előtt 8-10 nappal beküldött kérvény bent volt az igazgatósági hivatalban, ügy ebből természetesen nem lett.)

Megyei igazgatóként nagyon örülök annak, hogy a futballpályák mentén és az internetes fórumokon az egyébként – olykor okkal, olykor ok nélkül, de sajnos egyértelműen nagyon alacsony toleranciaküszöbön… – sokat és sokszor nagyon alpári módon kritizált játékvezetői tevékenység szakfeladatainak Pest megyei irányítói és felelősei példamutatóan, és egyébként az én vezetői elvárásaimmal, elveimmel abszolút megegyező módon jártak el ebben a témában. Legyünk reálisak: itt nem játékvezetői tévedésről, nem rossz helyezkedésről, nem lassú reakcióról vagy nem megfelelő állóképességről van szó. Nem, itt arról van szó, hogy az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának megbízásából szakfeladatot ellátó személyek a hatályos szabályokat megszegve, az erre vonatkozó folyamatos felhívást és tájékoztatást figyelmen kívül hagyva működtek közre játékvezetőként olyan sportrendezvényeken, amelyek szervezői az MLSZ jóváhagyása, beleegyezése nélkül végezték, végzik ezen tevékenységüket. Ez önmagában még nem baj. A baj az, hogy ezt a Játékvezetői Bizottság felé előzetesen – de még csak utólag sem! – nem jelezték, így tehát engedély nélkül működtek, ami ellentétes az MLSZ hatályos Versenyszabályzatának VI. fejezet, 40. § (4) szakasz első és utolsó bekezdésével.

A történtek, maga az – hadd nevezzem így – etikátlan cselekmény messze túlmutat önmagán. Gondoljunk bele: azok az öregfiú-játékosok, akik ezeken a mérkőzéseken hétről hétre részt vesznek, azok a sportvezetők, akik ezeknél a kluboknál utánpótlás és felnőtt szinten is tevékenykednek, nagyon is tisztában vannak azzal, hogy ezek a megyei játékvezetők ezen a sportrendezvényen bizony szabálytalanul, engedély nélkül vesznek részt. Az a játékvezető, aki ezt felvállalja, ezzel óhatatlanul is cinkossá válik, és kiteszi magát támadásoknak, további nem várt kellemetlenségeknek, rágalmaknak, feltételezéseknek – hadd ne soroljam. Aki idáig elolvasta a reakciómat, azon olvasó bizonyára tudja, érti, hogy miről beszélek. Az ilyenfajta játékvezetői működések pénzügyi vonatkozásaiba pedig inkább bele sem gondolok… A jelenlegi MLSZ-vezetés célkitűzése és iránya ebben a kérdésben is tiszta, egyértelmű és világos, a labdarúgás valamennyi – korrekt – szereplője számára követendő és magától értetődő: a megbízott játékvezető részére a megbízási díjat az MLSZ az adó- és járulékterhek megfizetése mellett teljesíti a sportszakember számára.

Ez minden, csak nem „új eljárás”. Mérhetetlenül sajnálom és szégyellem magam, hogy az érintett Pest megyei játékvezetők nem ehhez a bevált, egyedül elfogadható eljáráshoz tartották magukat…

Budapest, 2013. január 18.

Sporttársi üdvözlettel:

Benkő Tamás,

az MLSZ Pest megyei Igazgatója

 

Utolsó módosítás 2013. január 20. vasárnap, 21:06

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére