2012. december 30. vasárnap, 21:16
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Ilyen, mikor két sárga után nem jön a piros - VIDEÓVAL

Az angol másodosztályban a Sheffield játékosa kétszer is sárgát kapott, majd még egy órát a pályán töltött.

Az angol Mick Russell játékvezető hibájáról beszél a fél világ, miután a szombati Huddersfield Town–Sheffield Wednesday angol másodosztályú bajnokin kétszer is felmutatta a sárgát a vendégek középpályásának, Jeremy Helannak, kiállítani viszont már elfelejtette.

A Manchester City által kölcsönadott Helan az első lapot a 8. percben gyűjtötte be színészkedésért, majd a 26.-ban megkapta a másodikat is, meglepetésére azonban a bíró nem mutatta fel neki a pirosat, így folytathatta a mérkőzést, ami 0-0-val zárult, végig a pályán maradt. Később kiderült, Russel annak a Michail Antoniónak jegyezte fel az első lapot, aki az eset közelében sem volt.

„Nem szándékosan csinálta, azonban ekkora hibák egyszerűen nem történhetnek meg a másodosztályban. Valószínűleg rossz nevet írt fel a noteszébe, ami elképesztő, de a kollégái is segíthettek volna neki. Nem szeretném azt mondani, hogy megvertük volna a tíz emberrel játszó Wednesdayt, de biztosan könnyebb dolgunk lett volna" - mondta a Huddersfield menedzsere, Simon Grayson, akitől elnézést kért Russell a meccs után.

Ennyivel aligha ússza meg a bíró, az angol szövetség és a játékvezetők szervezete is vizsgálatot indított az ügyben, utóbbi elismerte, hogy súlyos tévedés történt. A BBC-nek a korábbi bíró, Tony Leake azt mondta, nem elképzelhetetlen, hogy a mérkőzést újra kell majd játszani, amennyiben a Huddersfield panaszt tesz.

A vendégek edzője, Dave Jones másképp látta a dolgot, szerinte az első sárgánál be kellett volna a fújni a tizenegyest nekik, így nem lett volna balhé sem.

A döntetlen után a Huddersfield feljött a 16. helyre, a Sheffield pedig a 21. az angol másodosztályban.

Világbajnokságon is megtörtént már, hogy két sárga után nem ért véget a meccs valakinek, a horvát Simunicot csak a harmadik sárga után küldte le a pályáról a játékvezető az ausztrálok ellen, az angol Graham Poll. Az eset 2006-ban történt, nem lett komoly következménye, mert a horvátok kiestek, míg az ausztrálok továbbmentek.

sportgeza.hu

 

Utolsó módosítás 2012. december 30. vasárnap, 21:42

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Kapcsolódó Videó

Vissza az oldal tetejére