2012. március 25. vasárnap, 17:40
Értékeld ezt a cikket
(0 szavazat)

Súlyos testi sértés egy monori U17-es mérkőzés után

Az MLSZ Pest megyei Igazgatóságának hivatalos honlapján - pmlsz.hu - megjelentek szerint az országos II. osztályú U17-es bajnokság Közép B-csoportjában szombaton megrendezett Monor - Gázművek (4-2) bajnoki mérkőzés után a játékvezetői öltözőben az egyik hazai néző tettleg bántalmazta a találkozó játékvezetőjét. A honlap - rendőrségi forrásból hivatalosan is megerősített - információi szerint a feltételezett elkövető vasárnap délben feladta magát, és kihallgatták a Monori Rendőrkapitányságon. A rendőrség várhatóan súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt fog vádemelési javaslatot tenni.

A döbbenetes események részleteiről Benkő Tamás, az MLSZ Pest megyei igazgatója adott tájékoztatást vasárnap dél körül, miután már szombaton este telefonon beszélt - többek között - Tamási Patrikkal, a mérkőzés játékvezetővel, Almai Tamás Gábor játékvezető-asszisztenssel, Kristóf Péterrel, a találkozó játékvezető-ellenőrével, a hazaiak részéről pedig Csőke István vezetőedzővel, Baranyi György edzővel és Gábor Attila technikai vezetővel, továbbá vasárnap délelőtt Beluzsárné Belicza Andreával, a rendőrség sajtószóvivőjével, valamint a kiállított játékossal.

A történések: a tegnap - március 24-én, szombaton - délután 16 órakor kezdődő Monori SE - Gázművek MTE U17-es bajnoki mérkőzés 89. percében a találkozó vezetőbírója, Tamási Patrik kiállította a hazai Paput Rolandot, aki - a játékvezetői jelentés szerint - egy ellene elkövetett szabálytalanságot követően a földön fekvő ellenfelét szándékosan fejbe rúgta. Az esetet követően a magáról megfeledkezett labdarúgó - aki egyébként a találkozón kiállításáig sportszerűen és jól is futballozott (szép gólt is szerzett a 80. percben) - némi vonakodás kíséretében ("Ezért kiállít, spori?!") elhagyta a pályát.
A mérkőzés rendben véget ért, a hazai csapat megérdemelten nyert 4-2-re, a vezetőbíró mind a játékvezető-ellenőr, mind a hazai szakvezetők véleménye szerint jól vezette az egyébként sportszerű - Paput Roland piros lapján kívül nem is került elő színes lap a játékvezető zsebéből - találkozót.
A lefújást követően a játékvezetői hármas és a hazai klub képviselői a játékosöltözőkkel szemben lévő klubépületbe mentek a digitális jegyzőkönyv befejezése céljából. Nem csupán az U17-es, hanem az előtte, 14 órakor rendezett U19-es mérkőzés jegyzőkönyvének lezárására is ekkor került volna sor, amihez Tamási Patrik játékvezető(-asszisztens)nek szüksége volt az öltözőben hagyott jegyzeteire. Emiatt a sportember - egymaga - visszaszaladt a csapatok öltözőivel egy épületben lévő játékvezetői öltözőbe. Az épülethez közeledve hallotta, hogy keresetlen szavakkal testi épségére vonatkozó fenyegetéseket kiabálnak felé, amely hangok az öltözőajtóhoz érve felerősödtek. A játékvezető jobbnak látta, ha belülről magára zárja az öltözőajtót. Ekkor azonban támadója - feltételezhetően a kiállított labdarúgó bátyja, P. Norbert - tokostól berúgta az ajtót, a játékvezetőhöz lépett, és brutálisan arcon fejelte őt. Az ajtóban eközben egy középkorú személy (a szemtanúk elmondása szerint vélelmezhetően a támadó édesapja) verbálisan fenyegette a védtelen játékvezetőt, akinek a kíméletlen akció következtében azonnal ömleni kezdett a vér az orrából. Ezt látva az elkövető(k) sietve elhagyta(-ák) az öltözőépületet. A pmlszjb.hu részéről megjegyezzük, hogy amennyiben bebizonyosodik a "középkorú személyként" azonosított másik elkövető leírt magatartása, úgy jogértelmezésünk szerint ő felé még egy társtettesként elkövetett garázdaság vétsége is felróható, melyet az ügy részleteit megismerve szívesen tárnánk az eljáró hatóság elé.
A játékvezető telefonon kért segítséget a túloldali klubépületből már éppen az öltözőbe igyekvő kollégáitól, akik a segélyhívás okán immár rohanva siettek hozzá, ám sajnos ők már csak a mentők és a rendőrség értesítésében tudtak közreműködni. A gyorsan a helyszínre érkező rendőrök kihallgatták a jelenlévőket - köztük a kiállított monori labdarúgót is -, felvették az adatokat, majd forró nyomon a feltételezett elkövető keresésére indultak, kezdetben sikertelenül, a vélelmezett tettes ugyanis egy ideig bujkált. Vasárnap déli tizenkét órakor azonban a tettes - többek között öccse, Roland unszolására - önként sétált be a monori rendőrőrsre vallomást tenni. Amennyiben tettét beismeri - vagy az a nyomozati eljárás során bizonyítást nyer -, a vád súlyos (nyolc napon túl gyógyuló) testi sértés lehet, amelynek büntetési tétele függ attól, a delikvensnek volt-e korábban már hasonló ügye (öccse elmondása szerint még soha nem volt). Amennyiben az elkövetőnek van "előélete", 3-tól 5 évig terjedő letöltendő, ha nincs, akkor valószínűleg felfüggesztett szabadságvesztés lehet majd a bíróság által kiszabott büntetése. Beluzsárné Belicza Andrea sajtószóvivő Benkő Tamás igazgató érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre P. Norberten kívül más gyanúsított nem került a rendőrség látókörébe; P. N. őrizetbe vételét a bűncselekmény súlya nem indokolja, azaz miután vallomást tett, szabadlábon védekezhet. A pmlszjb.hu részéről megjegyezzük, hogy amennyiben bebizonyosodik a "középkorú személyként" azonosított másik elkövető leírt magatartása, úgy jogértelmezésünk szerint ő felé még egy társtettesként elkövetett garázdaság vétsége is felróható, melyet az ügy részleteit megismerve szívesen tárnánk az eljáró hatóság elé.
A játékvezetőt a támadás után a fővárosi Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetbe szállították, ahol sérülését - orrcsonttörés, emellett a fogából is letört egy darab - ellátták, majd még szombaton este felvették vallomását a monori rendőrök a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

A Pest megyei igazgató a rendező sportszervezet felelőssége szempontjából a következőképpen értékelte a történteket:
- Az ilyen és ehhez hasonló nem kívánatos esetekben magától értetődően merül fel a hazai klub vonatkozásában a fegyelmi vétség a rendezői hiányosság okán. Mindazonáltal az eléggé el nem ítélhető, döbbenetes bűncselekmény szerencsétlen történések következtében valósulhatott meg, hiszen információim szerint a hazai klub három képviselője is a játékvezetői hármas és az ellenőr társaságában tartózkodott a digitális jegyzőkönyv elkészítésekor, ahonnan - váratlanul - távozott egyedül, védtelenül a végül sértetté váló Tamási Patrik. Az sajnos tény, hogy a játékvezetői öltözőnél a bűncselekmény elkövetésekor nem tartózkodott rendező. A fegyelmi felelősség kérdésének megítélésében ugyanakkor nem szeretnék elmélyülni, hiszen az az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottságának hatás- és feladatköre. Az ügyet csütörtökön tárgyalja majd a testület, és biztos vagyok abban, hogy kellő körültekintés alapján megalapozott döntést hoz majd a bizottság. A megrázó monori eset intő példa kell, hogy legyen mindannyiunk - szövetség, játékvezetők és rendező sportszervezetek - számára: kiemelt gondot és figyelmet kell szentelnünk a mérkőzések biztonságos megrendezésére, a játékvezetők, a játékosok és az edzők, sportvezetők testi épségének védelmére. Az erőszak labdarúgástól való távol tartása közös érdekünk és felelősségünk.

Benkő Tamás a történtekkel kapcsolatban még hangsúlyozta, hogy véleménye szerint elszigetelt, egyedi esettel állunk szemben, amely jóllehet közvetlenül a futballmérkőzés után, annak - kvázi - kapcsán történt meg, mégsem sorolható a nézőtéri rendbontás, vagy a játékosok által a játékvezetőt ért támadások "klasszikus" példái közé.

A sértett játékvezető a körülményekhez képest jól van, pályafutását felgyógyulása után tovább szeretné folytatni. A szomorú ügy érintettjei kapcsán további hihetetlen "érdekesség", hogy a kiállított labdarúgó, Paput Roland március elején végezte el sikeresen az alapfokú játékvezetői tanfolyamot. Roland sajnálja és elítéli a történteket, s reméli, hogy se labdarúgó-, se játékvezetői pályafutását nem fogja beárnyékolni, ami tegnap Monoron történt.

Kapcsolódó cikkek (címkék szerint)

Vissza az oldal tetejére